Ikrek Telihold

Késztetés vagy (és) kényszer
Megoldás: képzelet… legyen képed róla.
„…kezdjetek el élni!
jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.
…kezdjetek el élni!”
Anna & the Barbies - Márti dala
Az önismeretre való igény, ott kezdődik, mikor elönt a kíváncsiság, hogy mi az a tudatlanság, amit nem tudunk. Mi az a járatlanság, amiben nem vagyunk jártasak? Mi az az ismeretlen, amit nem ismerünk, nem értünk?
Mivel kint nem találjuk, valahol belül kezdjük keresni, mélyen a gyökereinknél, egy kifordított állapotban. Megváltozik a menetirány, tekintetünk befelé fordul és muszáj egy ideig visszapillantó tükörből nézni a jövőt.
Kalitkába zárás időszakában érdemes visszatekinteni vagy megtekinteni a múltat… emlékezni és emlékeztetni magunkat! Mi az, amid van? Mit teremtettél? Mit értél el? Mit tartottál fontosnak? Mi volt a célod? Mindehhez mi adta az alapot, biztonságot? Miben gyökerezik mindez?
Csendben, néma belátással meglelni a benned szunnyadó varázserőt. Reménnyel teli pillantást vetni a szépségre… a csúnyaság, rútság helyett.
„Ha valaki azért ír egy művet, hogy bejön e vagy sem, az nem sokat ér, csak ha magáért a dologért csinálja. Akkor születnek remekművek. Ez az átalakítás egyedül az áldozat tüzében mehet végbe. Mert hő nélkül nincs átváltozás, finomodás, fejlődés. Ebben a pozitúrában az én helyett a te, a birtoklás helyett a feltétel nélkül való adakozás, a kapzsi harácsolás helyett a mulandó javakat szétszóró önfeláldozás kerül.”--- Szepes Mária

Szeretettel! Megyebiró Joli ∞ 

Kép: Tüttő József: A létezés üteme