Mindaz, ami tavasszal gondolat (mag) volt… az a nyár folyamán létrejött, (kihajtott és megerősödött) most kézzelfoghatóvá válik (learatjuk a termést). Ki mint vetett… úgy arat. A vontatott és kényszerpihenőkkel tarkított nyár után szeptember mozgalmas, tennivalókkal sűrűbben tűzdelt napokat hoz. Augusztus végén a Merkúr (kommunikáció, gondolkodás) majd a Mars (cselekvés, megszületés) befejezte a hátrálást. Ezen energiák végre előre lódulhatnak, kimozdítva stagnáló dolgainkat a holtpontról. Hibás és fals irányú haladás, zsákutcába érkezés, majd kitolatás után megtaláljuk a megfelelő utat. E lhagyva a csalódások okozta rettegést, befogadva és együtt áramolva a kristály tisztán érkező lehetőségekkel. Kritikusan meglátva a különbséget, szelektálva a gazdaságos és „gazdag” megoldások között. Szeptember első két hetében figyelni a megtévesztésekre,(rózsaszín köd) a széles vászonban vetítőkre és az önámítás csapdájára (semmi himi-humi). Koncentráljunk a feladatainkra (amit a nyáron át
Asztrozófia & Gyógynövények