Új Hold, új kezdet, új és tiszta lap.
A nyár folyamán nem először találkozunk azzal, hogy a himi-humi, felszínes
megoldások soha sem fognak hosszútávon működni. Rádöbbentünk, hogy a
látszatmegoldások rendre megbuknak, továbbá vége a „széles vászonban vetítünk”
műsornak. Az Oroszlán Újhold ezt pecsételi
meg, szembesítve minket azzal a hétköznapi igazsággal, miszerint… nem kicsit…
viszont nagyot kell változnunk, hogy hatalmasat tudjunk fejlődni. Sokan kaptunk
villámcsapás szerű pofonokat, voltak, akik megzuhantak, voltak, akik elterültek
tőle, vagy csak térdre rogytak. Annyi időre kerültünk padlóra, amíg le nem
esett a tantusz, és kiterjesztve figyelmünket megszüntettük a csőlátást.
Tiszta, üres lappal indulunk. Ösztönös megérzéseinknek segíteniük kell mederben
tartani ösztönös cselekedeteinket. Koncentráljunk a talpra állás stratégiájának
kivitelezésére, felépülésünk megtervezésére, egyenlőre gondolatban! Lelki,
szellemi túlélő csomagot hoz az Újhold, karakterépítő kézikönyvet kapunk,
melynek olvasásával az igaz, reális, erényes Énükre találunk. Ösztönösen, őszintén tudunk hangolódni a
bennünk lakozó nemes, kreatív, csillogó Oroszlán részünkre, hogy az ősszel
érkező lehetőségek előtt tisztába legyünk magunkkal. Belső ellentmondásainkat
komoly kitartással, önfegyelemmel, rendezzük. Tudatosítsuk, hogy nem a
külvilágnak kell villognunk, hanem belső fényünkre, értékeinkre, az-az lelkünk
gyémántjának csillogására fókuszáljunk. A következő két hétben friss energiákat
és minőségeket kapunk, már csitul a feszkó, harmonikusabb energiák hoznak
nyugalmasabb, stabilabb napokat és az élet szeretet érzése is állandósulhat.
„A végén minden jóra fordul. Ha
nem, akkor még nincs vége.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése