A
tekintélyelvű személy, összességében gyenge ember, főleg az érzelmek szintjén.
Ezért is kell tekintélyét nyomatékosítani, „kidomborítani”.
Például:
tanár, aki óra előtt begyűjti a tanulók telefonját, lefotózza, majd kiteszi a
képet egy közösségi oldalra.
A tekintélyelvű megnyilvánulás, gyermekben,
tanítványában, kapcsolatban, munkatársban gátolja a változást, az Én fejlődést
és az átalakulást. Ebből fakadóan az önkontroll (fegyelmezettség, önuralom,
hidegvér, józanság) helyébe, a félelem általi irányítottság lép. A megfelelési
kényszer és a félelem megrekeszti, leblokkolja az éppen bimbódzó kreatív
fejlődés kibontakozását. Kész a megmerevedés.
A
tekintélyelv elszenvedésétől, mindig lesz egy belső dilemma a velünk született
adottságok és a tekintélyelv által ránk erőltetett elvárások között. Az
engedelmesség és az önmegvalósítás közötti vergődés nem éppen diadalmenet
érzését nyújtja.
Az
érintett megadhatja magát, megtörhet vagy lázad, esetleg eltorzul.
Ha
megadja magát, és megtörik… megsínyli az önfelfedezés. Ha lázad… jön a düh,
ellenállás, agresszivitás… vakká válik, irányt veszt. Ha eltorzul… mássá válik.
Személyiség
fejlődésünk öröklődik a gyerekekben és a fiatalabb generációkban.
Ne azt
hangoztassuk: Érd el a csúcsot!
Inkább,
hagyjunk hagyatékul szabad utat az önfelfedezésre.
Megengedve
és Középpontba állítva:
Az légy, aki vagy!
Önmagad
légy!
Életünk
folyamán, ez lesz az a Középpont, amit bármekkora kilengés (tragédia, sokk,
kudarc, csalódás, vereség, ötös lottó nyeremény) után is képesek leszünk
megtalálni.
Szeretettel!
Megyebiró Joli ∞
Forrás:
A gyógyító utazás (Transzperszonális pszichoterápia)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése