Helló Július!

Csalódás és, vagy… felismerés. Segít eldönteni a bölcs, érett hozzáállás. Jó érzékkel történő alkalmazkodás, alárendelődés.

Csalódás, amikor bizonyos döntések, választások a nem várt eredményt hozzák. Átverhetnek vagy önmagunkat verjük át (rózsaszín szemüveg). Kellemetlen, fájó, levert érzés. A hit, remény szertefoszlása. Csalódás barátban, társban, ideákban, érzékeinkben, önmagunkban, családi vagy magatartás mintáinkban, rendszerekben, múltban. Amennyiben megvizsgáljuk a csalódás szerepét az életünkben, fel kell ismernünk annak formáló, átalakító, tanító, tápláló tanulságos jellegét.

A felismerés más. A felismerés, érzelmi biztonság… egyfajta beigazolódás, valami belső igazság megvillanása, valamiféle megerősítés érzése. Persze a felismerést mindig megelőzi, annak tárgyával való folyamatos nyitottság és foglalkozás.

És, vagy… megelőzi egy csalódás.

A felismerés egyfajta innovációt (fejlődést, megújítást, új ötletet, új lehetőségeket, újdonságokat) hoz, küzdelem helyett… elszánt, kivitelező cselekvést. Kitörve és szükségszerűen leválva a lehangoló múltról.

“Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.”

(Paulo Coelho: A fény harcosa)

A totális változás és átalakulás közepén állunk. Sebesültnek, sebezhetőnek érzed magad, és tudod, nem leszel tökéletes… viszont erős igen.

Elhivatottsággal kell átminősülnünk… azzá… Akivé a következő években leszünk. Mert… nem a nyers gyémánt az igazi kincs, hanem az út, melynek során elsajátítjuk azt a profizmust, mellyel

drágakővé formáljuk a nyers követ.

Július üzenetét hűen tükrözi William James, ma már klasszikusnak számító pszichológiai meghatározása. Szerintem ez a felismerés, de nevezhetjük pálfordulásnak is. „Olyan fokozatos vagy hirtelen folyamat, amelyben az addig tépelődő, lelkiismeret-furdalástól és kisebbségi érzéstől szenvedő boldogtalan személy megnyugszik, lelkiismeretével megbékül, saját igazáról meggyőződik és boldog lesz, azáltal, hogy szilárd fogódzót talál… „

Helló Július!